A listavezető elleni 1:1-es hazai döntetlen után a második helyre előrelépő ZMSE Szigetvárt láttuk vendégül a 6. fordulóban. Statisztikák széles arzenálja alapján egyenlő erők küzdelmére számíthattunk, illetve a hazai pálya mellett még néhány csapatrész erőssége minimális bizakodásra adott okot.
A meccsből tapasztalható pozitívumok a magas nézőszám, és hogy sikerült megúszni sérülés nélkül. De ezzel ki is merült azon dolgok halmaza, amiért jó érzéssel gondolhatnánk vissza erre a szombat délutánra.
A továbbiak a tanulság kategóriába tartoznak inkább. Az első félidő fogcsikorgató küzdelmet hozott a mezőnyben, és egy gyors gólváltást a játékrész végén. Az ellenfél szerzett vezetést, de a fiúk azonnal válaszoltak. A második félidőben ahelyett, hogy éltünk volna a lélektani előnnyel, az öltözőben maradt a táraság, és egy szögletből egyből gólt kaptunk. Ahogy telt múlt az idő, látszott, hogy a másik két nem bot csapattal való mérkőzés után itt is maximum a döntetlennek örülhetünk. Ezt a 65. percben sikerült is beállítani, de ezúttal a végén pechünk volt, az utolsó pillanatban a Szigetvár harmadszor is megszerezte a vezetést. Egyenlő erők küzdelmében győzött a szerencsésebb csapat. Annyi önkritikát azonban mégis meg kell fogalmazni, hogy amely csapat egy hasonló, de inkább picit gyengébb ellenfél ellen hazai pályán labdabirtoklásban képtelen dominálni, az nem is érdemel győzelmet. Főleg nem feljutást.
A mutatott játék és elért eredmény felveti, és egyértelműen jelzi az elrontott csapatösszeállítást és taktikát. Hiba volt a szélső védőket feltolni, biztos nem kaptunk volna hármat is. Mint az előző héten, tán ide is kellett volna a „szezon legfontosabb meccse”. Amíg nem lendül formába a középpálya közepe, addig ezt áthidaló megoldásra lesz szükség. A következőkben a barátságos meccseken teszteljük azokat a lehetőségeket, amik alternatívát nyújtanak a gyenge középpálya és kevés játékszervezésből adódó labdabirtoklási problémák miatt. Bízom benne, hogy minél előbb feljavul az érintettek formája forma-edzés nélkül is - mert arra most végképp nincs idő - és ezáltal annyit fognak nyújtani a tavaszi idegenbeli rangadókon, amennyi képességeik szerint elvárható tőlük.
A hatodik forduló után nőtt a lemaradás a feljutást jelentő első két helytől. Jelenleg AC Hercegszántó 16 ponttal vezet, a második helyen ZMSE Szigetvár 15 ponttal, majd 4 ponttal lemaradva Gebasz LT 11 pont, a negyedik pedig a Hell Guys 10 ponttal.
Kommentek