A Képességek és posztok bejegyzés-sorozatban összefoglalom, hogy az egyes csapatrészekben található posztokon mely tulajdonságokból erősebb játékost érdemes játszatni. Ha az alábbiak alapján tagoljuk posztokra a meglévő keretünket, akkor fény derülhet arra, hogy mely posztokon van szükség erősítésre. Mely játékosoktól kell esetleg megválni, mert több jobb képességű társa is van a posztján. A mérkőzéseinken a csapat erényei és gyengéi alapján meghatározott taktikával és a lehető legjobb felállásban küldhetjük pályára a kezdő 11-et.
Ha a kielemezett ellenfelünk gyengéi és a saját csapatunk erősségei alapján eldöntöttük, hogy mely alapfelállásban vegye fel a harcot a csapat, az egyéni utasításokkal tovább árnyalhatjuk a képet. Ez a lépés a kezdőcsapat finomhangolása egy bizonyos mérkőzésre. Lehetőség van ugyanis minden mezőnyposztot előre tolni, vagy visszahúzni a védelembe. Lehetőség van a szél felé irányítani egy belső poszton szereplő focistát, és befele egy szélsőt. Hogy mely poszton, milyen utasítást kell alkalmaznunk, többnyire az ellenfél dönti el. Ha például egy széleken erős ellenféllel hoz össze a sors, visszahúzhatjuk szélsőinket, hogy nagyobb ellenállást tanúsíthasson a csapat. Ha középen támad jól, irányítsuk befele szélső védőinket, és így tovább, a variációk száma rengeteg, a HT teljesen szabad kezet ad.
Az ellenféltől függetlenül saját keretünkben is lehet olyan játékos, aki egyik alapposzton sem használhatja ki képességeit maradéktalanul. Például egy védekezésben és játékszervezésben is erős futbalista, kinek még esetleg az átadása sem lebecsülendő, sima védőként játékszervezését, sima középpályásként védekezését nem használja ki, de ha a középpályán adunk neki egy védekező feladatot – visszahúzzuk -, sokkal jobb teljesítményre lesz képes, mint egyik, vagy másik alapposzton. Ugyanígy a játékszervezés kontra gólszerzés esetekben, hol játsszon a delikvens? Kapjon támadó feladatot a középpályán! Lehetőségeink itt is megszámlálhatatlanok, kényünk-kedvünk szerint variálhatunk.
Végül – slussz poénként – tegyünk említést a formáról. E nélkül nem lenne teljes egy csapatösszeállításról értekező írás. Egy játékos teljesítményét döntően befolyásolja aktuális formája. Ahogy a HT súgóban is olvasható, akár egy jó formában lévő de gyenge képességgel bíró játékos is jobb lehet egy pocsék formában lévő remek képességekkel megáldott játékosnál. A csapatösszeállításnál tehát a forma kulcsfontosságú tényező, valamennyi képességnél fontosabb. A különböző formában lévő különböző erősségű játékosokból így már nem is olyan egyértelmű kiállítani az aktuális mérkőzésre a lehető legerősebb kezdő tizenegyünket, főleg ha az ellenfél ellen is ki szeretnénk találni valamit.
A probléma egyszerűsítésére sokféle módszer és eszköz áll rendelkezésünkre. Nekem eddig leginkább a Tomattrick vált be (link a jobb oldalon). Számos nagyon hasznos funkciója mellett nagyban megkönnyíti a csapatkijelölést is. Hamarosan egy teljes írásban részletesen is írok erről az ingyenes HT-segédletről.
A Képességek és posztok bejegyzés-sorozatban összefoglaltam, hogy mely posztokra milyen képességekben erős játékosokat érdemes alkalmazni. Az elmélet azon alapul, ahogy a rendszer egy mérkőzés folyamán kiszámítja a küzdő csapatok csapatrészeinek erősségét, és értékelését. Bemutattam, hogy a HT mekkora szabadságot biztosít már csak a felállás és a kezdő tizenegy kijelöléséhez is, éppen ezért rengeteg apró- és fontosabb részletre oda kell figyelnünk cserébe, ha a lehető legjobbat szeretnénk kihozni csapatunkból.
Kommentek